Szia Olvasó!
Volt már olyan, hogy menekültél olyan helyzet elől, ami arra vezetett, hogy intim viszonyba kerülj a társaddal?
Én voltam már ilyen helyzetben, ennek az oka az volt, hogy nem néztem már a társamra úgy mint egy adonisz, félisten.
Azt hiszem, hogy akkor kerüljük a másikat, amikor már nem vonzódunk hozzá, de nem merem kimondani, mert egy dominó-effektust indítok el és azt is elrontom, amit még megtartanék a kapcsolatból.
Vagy?
Még akkor is, ha az aki kerüli a sexet, annak magával van baja? - de nem beszél róla és ha kérdezünk, akkor ideges lesz.
Lényeg, hogy az aki távolságot tart- annak van a fejében valami, ami miatt a másik fél inkább testvér, jóbarát pozícióba lép. Inkább ráhúznánk még 3 ruhát, mint vetkőztetnénk.
Ennek folyamánya: Amikor ez még nem felerősödött, csak már a tünet ott van, a távolságtartó viccet csinál ebből. Ő poénkodik a legjobban ezen.
- nagyon kívános volt a testem reggel - mondja a lány
- miért nem szoltál? - mondja a fiú
- Miért mit tettél volna? - kérdi a lány
- Eldobtam volna mindent és mentem volna megoldást nyújtani - mondja a fiú.
másik szitu - telefonban
- Édes, fantasztikus volt a sex éjjel. Fergetes volt, nem bírok lábra állni - viccel a fiú
- Ma is tesszük? - viccel tovább a lány.
Bealudtak este és már pár hete nem látták egymást meztelenül. De beszélnek róla, valahogy ezen a szinten megragadt ez az esemény.
- Persze édesem, de azt a kitekert pózt ma ne csináljuk - viccel tovább a fiú.
Következő pillanat:
7.30-van, hétvége. fiú felkel - kialudta magát, főz kávét kedvesének és magának. Este megy dolgozni (ez kb. 21 óra tájban).
- Na csináljunk valamit, mert 14 óráig el kell fáradnom, hogy újra tudjak aludni. Mondd drága mit csinálhatok?
Anno beszélték, hogy garázst pakolnak. De az előző nap problémás volt, nyűgös és még a szerelő is este 21 óra után érkezett. Aztán hiába lesz lomtalanitás, a garázs kipakolás nem oly egyszerű, mert van benne ágy, amit elvisznek valamikor, van benne csocsoasztal amit el kellene juttatni az új tulajdonoshoz - Szóval ezeket még jobbra-balra tologatni kellene.
- Itt a kávé szivem. - hozza a fiú és odaül a lányhoz az ágy szélére
- Eszedbe jutott, hogy sexeljünk? - kérdi a lány.
- Eszem ágában sincs sexelni - mondja a fiú
- Meg sem fordult a fejedben? - kérdi a lány - hátha kap egy nyugtató választ
- Egyáltalán nem. - mondja a fiú.
Fiú kimegy a szobából. Lány a fiú után megy és piszkálja, hogy mi a probléma.
- Én nem szeretnék felkelni. Én még az ágyban maradnék. Miért nem fekszünk vissza? - unszolja a a lány tovább a fiút, hogy rájöjjön, mi lehet az ok 1 év utáni kapcsolatban, hogy idejutottak.
- Te nyugodtan feküldj vissza, de nekem kell valamit csinálni. - mondja a fiú
- De miért nem? hisz a múltkor azt mondtad, hogy szóljak? - még és még megy előre a lány..
- Hagyjál már. Tegnap óta nem zuhanyoztam. - mondja a fiú
- Akkor menj zuhanyozni - mondja a lány - mert ez már baromság.
- Tudod, hogy még nem használható. 24 óra kell a zuhanytálcának. - próbál a fiú valahogy kitérni.
- Van lavor, melegviz - mondja a lány, mert a kapott válasz az nem elfogadható a lánynak.
És nem.... Egy nőnek ennél megsemmisítőbb kevés eset van,
Amikor utoljára ilyet átéltem - elváltam.